Idén jelentős mértékben csökkent a halandóság Ukrajnában a tavalyi évhez képest

Idén jelentős mértékben csökkent a halandóság Ukrajnában a tavalyi évhez képest

18:51 Július 20, 2020

Közélet 4392 2 хвилини

Українська

Ukrajnában az idei esztendő első öt hónapjában 21 ezerrel kevesebben haltak meg, mint a tavalyi év azonos időszakában – jelentette hétfőn az Állami Statisztikai Szolgálat, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A hivatal közlése szerint az idei év január-májusi időszakában összesen 239 967 fő halt meg Ukrajnában, míg 2019-ben ugyanezen idő alatt 260 934-en távoztak az élők sorából. Ez azt jelenti, hogy a múlt évhez képest csökkent a halandóság – olvasható a jelentésben, amely szerint 2020 eleje óta az országban 115 968 gyermek született, míg tavaly ugyanezen időszak alatt 126 723. Az országba idén 7 341 fő vándorolt be, a múlt év azonos időszakában 11 842.

Mint a statisztikai hivatal közölte, a 2020. június 1-i állapotok szerint Ukrajna lakossága 41 785 758 főt tett ki, miközben az év eleje óta az ország népessége 116 658 fővel csökkent, csak májusban 20 463-mal. Az év elején az ukrán népességszám 41 902 400 főt tett ki.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei