Ukrajnában nemzeti ellenállási kiképzőközpontok hálózatát hozzák létre – Elnöki Hivatal

Ukrajnában nemzeti ellenállási kiképzőközpontok hálózatát hozzák létre – Elnöki Hivatal

11:41 Február 6, 2025

Közélet 2945 2 хвилини

Українська

Ukrajnában nemzeti ellenállási kiképzőközpontok létrehozását tervezik, az első szakaszban oktatókat fognak toborozni – jelentette be Irina Verescsuk, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint az elnöki hivatalvezető-helyettes kifejtette: függetlenül attól, hogy meddig tart a háború, Ukrajnának nemzeti ellenállási rendszert kell kiépítenie a jövőre való tekintettel. „Ez a polgári lakosság szisztematikus felkészítéséről szól, hogy ellenálljanak az agresszornak. Ez elsősorban az Oroszországgal határos régiókra vonatkozik, amely a háború után is ellenséges szomszédunk marad” – tette hozzá.

Mint Verescsuk megjegyezte, a nemzeti ellenállás ilyen rendszere a potenciális agressziót elhárító architektúra egyik eleme lesz. „A szerdai tárcaközi értekezleten megvitattuk azt a kormányhatározat-tervezetet, amely az állampolgárok nemzeti ellenállásra kiképző központjainak hálózata létrehozásáról szól. A folyamat irányítói itt a Védelmi Minisztérium és az ukrán fegyveres erők. A fő munka a regionális hatóságok felelőssége. Nagyon fontos szerep hárul az önkéntes szervezetekre” – szögezte le.

Az elnöki hivatalvezető-helyettes szerint az első és legfontosabb lépés a megfelelő számú oktató képzése. „Itt természetesen a veteránokra és az önkéntesekre úgy tekintünk, mint a jó állomány forrására” – hangsúlyozta Irina Verescsuk.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei