Aktuális (2025.03.03) Tóth Péter Lóránt Kárpátalján (videó)
Ismét Kárpátalján járt Tóth Péter Lóránt. A kunszentmiklósi versvándor a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület meghívására érkezett vidékünkre. Ez alkalommal a József Attiláról szóló előadását mutatta be. A versvándor a Vasútállomás – az útkereső és Istent kereső József Attila című előadásában elmondta, hogy a költőnek sanyarú gyermekkora volt. A családnak sokat kellett nélkülöznie. Édesapja három éves korában elhagyta őket. Egy ideig nevelőszülőknél volt. A ráti gimnáziumban a hallgatóság között hasonló sorsú gyerekek is voltak. Az interaktív előadás lekötötte a felnőttek és a gyerekek figyelmét egyaránt. Tóth Péter Lóránt harmadik alkalommal lépett fel Ráton. Illár Lénárd, a KMKSZ Ráti Alapszervezetének elnöke azt mondta: a művész előadása fényt visz a szürke hétköznapjainkba, és egy kis bizakodást, reményt nyújt az embereknek, hogy lesz jobb is. Ez pedig már a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület szürtei rendezvényterme. A versvándor itt is előadta a József Attila verseiből és írásaiból összeállított élettörténetét. Az előadás során Tóth Péter Lóránt tolmácsolásában elhangzott többek között a Mama, a Tiszta szívvel, a Születésnapomra című vers, amelyek sokakban kedves emlékeket idéztek fel. Tóth Péter Lóránt 14 éve járt először Kárpátalján. Azóta minden évben eljön, hogy a magyar történelem vagy költészet kiemelkedő alakjait bemutató előadásaival szórakoztassa és egyben lelket öntsön az itteni magyarokba. Balogh Lívia, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület alelnöke zárszavában kiemelte: a kárpátaljai magyarok nagyon hálásak az anyaországnak és az összes határon túli területnek, valamit a diaszpórában előknek az anyagi és a lelki támogatásért. A tervek szerint a Tóth Péter Lóránt az idén még visszatér Kárpátaljára és több iskolában fellép a József Attiláról szóló előadásával.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás