Aktuális (2025.03.07.) tisztújítás és jövőbe tekintés az idén 30 éves Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálatnál (videó)
Tisztújító közgyűlésre gyűltek össze a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat tagjai és meghívott vendégei március 4-én a szervezet Szent Loui és Zelie Martin központjában, ahol Makuk Jánosnak szavaztak ismét bizalmat, így egy újabb cikluson keresztül ő tölti be az elnöki pozíciót a meghatározó jelentőségű jótékonysági szervezet élén. A tisztújító közgyűlésen rendhagyó módon az elmúlt három év történéseiről számoltak be, amiből kitűnt az is, hogy az idén fennállásának 30. évfordulóját ünneplő szervezet, a nehézségek ellenére is helytállt ebben az időszakban, így több tízezer embernek tudtak segíteni. A szeretetszolgálatnak a tevékenysége a háborús helyzethez igazodott, viszont korábbi programjaikat folytatni tudták, amik közül a leginkább ismertek a gyermekfejlesztések, valamint azok a támogatások amikkel a mozgásukban korlátozottakat segítik. Ez utóbbival összhangban hosszú évek óta üzemeltettnek egy segédeszköz kölcsönzőt, ami beindításában Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának vezetője is nagy szerepet, vállat. Kovács Katalin, a Gazdasági Bizottság vezetője a szeretetszolgálat pénzügyi beszámolójában összegezte a pályázati forrásokat és azok mértékét. Hangsúlyozta, hogy a BJMSZ igyekszik minden lehetőséget kihasználni, hiszen rengetegen szorulnak segítségre, emellett pedig jelentős működési kiadásai vannak a szervezetnek a speciális eszközök és felszerelések működtetése miatt. Ezek finanszírozásában több támogatója is van a szervezetnek amik közül a legnagyobb a Malteser International mellett a Magyar Kormány és annak szervezetei. Heroikus küzdelem, kitartás és ezzel együtt példamutató összefogás, ezek a szavak jutnak eszembe akkor, amikor a kárpátaljai Máltai testvéreink munkáját kell jellemeznünk, emelt ki köszöntő beszédében Szabadhegÿ Gabriella a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének Kancellárja. A kihívások megerősítenek minket, amiben nagy hálával tartozunk minden egyes támogatónknak és annak a több mint 800 önkéntesnek is, akik az elmúlt években segítettetek minket céljaink elérésében és feladataink ellátásában, Makuk János, mielőtt a kancellárasszonnyal közösen átadta a Magyar Máltai Lovagrend Apor Vilmos lovagkereszt bronz fokozatát három önkéntesnek, Gegguss Ákosnak, Oláh László és Szegleti Tamásnak. A háború első időszakában, és most is közösségünk támasza a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat, akikkel közösen tervezhettük és indíthattuk be szociáliskártya rendszerünket, emellett pedig szerteágazó módon segítik közösségünket, emelte ki köszöntő beszédében Babják Zoltán a Beregszászi Kistérség polgármestere. Bár nehéz történelmi időszakot élünk, mégis reményekkel telve gondolunk a jövőre és tervezünk, emelte ki záróbeszédében Makuk János, aki a jövőbeli tervekről és az évre tervezett programokról is beszélt a tagoknak. Az esemény Molnár János püspöki helynök záróáldásával ért véget.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás