Kuleba szerint érthető, miért nem tudja vakcinával segíteni Ukrajnát az EU

Kuleba szerint érthető, miért nem tudja vakcinával segíteni Ukrajnát az EU

17:40 Január 29, 2021

Közélet 3755 2 хвилини

Українська

Az Európai Unióban is gondok vannak a koronavírus elleni vakcina szállításával, ezért nem tudja hatékonyan segíteni Ukrajnát oltóanyaggal – közölte Dmitro Kuleba külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján, adta hírül az rbc.ua hírportál.

Az ukrán diplomácia vezetője elmondta, hogy a Covid-19 elleni vakcina kérdése az egyik napirendi pontja volt a Lublini Háromszög (Ukrajna mellett Lengyelország és Litvánia a tagja) pénteki találkozóján. Mint hangsúlyozta, „a mai találkozó és az EU minisztereivel tartott korábbi találkozói is azt jelzik, hogy magában az EU-ban sincs minden rendben a vakcina kielégítő mennyiségű szállításával.” Ugyanakkor – tette hozzá – a pénteki találkozón a felek kiegészítő lépéseket helyeztek kilátásba azzal kapcsolatban, hogy támogatják egymást a vakcinaszállítás kérdésében.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter egy pénteki nemzetközi konferencián kijelentette, hogy a Covid-vakcina hiánya a világpiacon és a gyártók hozzáállása azzal a következménnyel járhat, hogy Ukrajna nem kapja meg a számára szükséges határidőre és mennyiségben az oltóanyagot.

Viktor Ljasko egészségügyi miniszterhelyettes, országos közegészségügyi főorvos ugyanakkor egy pénteki rádióinterjúban bejelentette, hogy Ukrajnában február 15-én elkezdődhet a koronavírus elleni vakcináció, szerinte a kérdés jelenleg már a jóváhagyás stádiumában van.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei