Rangos kitüntetést kapott a KMKSZ kulturális titkára kiváló szervezői munkásságáért

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kulturális titkára, Molnár László Áder János köztársasági elnök által adományozott Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült Beregszászban március 13-án.

Az 1984. szeptember 9-én Benében született fiatal, lendületes szervező általános iskoláit Benében és a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban végezte, majd Fehérgyarmaton a Petőfi Sándor Közgazdasági Szakgimnáziumban érettségizett, ezt követően a Nyíregyházi Egyetem Gazdálkodástudományi Intézete beregszászi kihelyezett tagozatának gazdálkodás szakán diplomázott. Interjúnkban Molnár Lászlót kitüntetése kapcsán faggattuk.

–  A közgazdaság és a kulturális szervezés nem ugyanaz a tevékenység. Hogyan került kapcsolatba a szervezői tevékenységgel?

– Érettségi után felvételt nyertem a Debreceni Egyetemre, de szűkös anyagi lehetőségeink miatt inkább a nyíregyházi főiskola kihelyezett tagozatát választottam Beregszászban. Az igazság az, hogy a szakmámban nem dolgoztam egy napot sem. Már a főiskola befejezése előtt kapcsolatba kerültem a turizmussal. A Verecke Utazási Irodánál kezdtem  dolgozni mint irodavezető – így kezdődött el a programszervezés az életemben. Emellett tizenegy évig idegenvezetéssel is foglalkoztam. Közben az idegenvezetői tanfolyamot is elvégeztem, és nagyon szeretettem megismertetni a vendégekkel Kárpátalja nevezetességeit.

– Ha jól tudom, olyan családban nőtt fel, amelyben a pedagógia mellett jelen volt a szervezői tevékenység is.

– Tanári családból származom. A nagyszüleim, a szüleim, sőt a feleségem és az öcsém is tanárok. Szüleim nagyon szerették volna, hogy én is tanár legyek, azonban engem ez a szakma nem vonzott. A szervezést – mondhatnám úgy is – édesapámtól örököltem, ő 2001-től Benében a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke. Nagyon sok rendezvényt szerveztünk együtt, minden év június 4-én megemlékeztünk Trianonról, méltattuk az anyák napját, augusztus 20-án hagyományosan nagyobb rendezvényt tartottunk. Mindezeket kezdetben édesapám egyedül szervezte, majd ahogy nőttünk, előbb csak én csatlakoztam a szervezői tevékenységhez, később öcsém is.

– Mikor jött el az a pont az életében, amikor a turisztikát a szervezői munka kezdte felváltani?

– A véletlennek köszönhető, hogy kulturális szervezőként kezdtem dolgozni a KMKSZ-nél. Hiszen én a turisztikai munkát nagyon szerettem. Abban az időben alakítottuk meg a Beregszász és Térsége Falusi Turizmus Szövetséget, amelynek alelnöke lettem. Nagyon sok faluba vittünk vendégeket. De sajnos 2014-től, az országban kialakult háborús helyzet miatt a turisták már nem nagyon jöttek Kárpátaljára, így az én munkám is megszűnőben volt. Hiába volt  munkahelyem, nem volt kinek szállást foglalni és idegenvezetni. Ezekben az időkben kerestek a KMKSZ-nél kulturális titkárt. Egy ismerősöm ajánlotta a jelentkezési lehetőséget, mivel én már azelőtt is szerveztem programokat. Korábban, 21 éves koromtól 9 évig falusi képviselő voltam. 2010-ben én alapítottam meg a Benei Polgárőrszövetséget, ezeknek a munkáknak köszönhetően már volt szervezői tapasztalatom. S végül én lettem az a szerencsés, akit erre a posztra kiválasztottak. Ettől kezdve az időm 80 százalékát azzal töltöm, hogy különböző programokat szervezek.

– Pontosan mi a feladata kulturális titkárként?

– A Szövetségen belül a megyei rendezvények tartoznak a „kezem alá”, ezenkívül vannak járási és alapszervezeti rendezvényei a KMKSZ-nek. Ezekhez a programokhoz bármilyen segítséget kérnek – legyen az egy sátor, egy bográcsgulyás vagy egy táncház –, igyekszem teljesíteni. Tehát a KMKSZ-en belül a megyei kulturális élet nagy részével én foglalkozom.

– A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nemcsak kulturális programokkal, hanem érdekképviseleti szervezetként is jelen van a magyar közösség életében.

– A KMKSZ nevében is benne van, hogy kulturális szövetség. Azonban azt gondolom, hogy az érdekvédelmet kénytelenek vagyunk felvállalni, bár én a szervezeten belül politikával nem foglalkozom. A kultúránkat meg kell tartani: egy nemzet megmaradását az segíti, ha a nyelvét és kultúráját tovább tudja adni. Ez azonban érdekvédelem nélkül a kisebbségi létben nem működik. Kárpátalja minden olyan kis szegletébe, ahol van rá igény, próbáljuk „elvinni” a kultúrát Ungvártól egészen Kőrösmezőig. A programjainkra sok esetben nemcsak a magyar közösségek látogatnak el, de a vidéken élő más nemzetiségek is. Mondhatnám azt is, hogy a Kárpátalján élők számára próbáljuk a kultúrát és a hagyományokat bemutatni, az életük állandó részéve tenni.

– Ha már kultúráról beszélünk, akkor gondolom, hogy a közösségépítés nagyon fontos része ennek a munkának.

– Közösség nélkül valóban nem lenne értelme ennek a munkának. Maga a rendezvény megszervezése is egy közösségi munka. Meg lehet hívni fellépőket, de napjainkban, amikor az emberek a nehéz gazdasági helyzet miatt külföldön dolgoznak, sokszor az a nagy feladat, hogy az  itthon maradottak időt szánjanak egy-egy programra. Helyi szinten is igyekszünk segíteni a népdalköröket, együtteseket, akik sok esetben saját forrásaikból fogadnak buszt, hogy el tudjanak jutni az adott helyszínre. Egy-egy nagyobb programnál ott vannak a helyi önkéntesek, akik felállítják a sátrakat, megfőzik az ételt, biztonsági emberekként ügyelik a rendet. Ez mind közösségi munka. Ezt egy ember nem tudja megoldani még akkor sem, ha ennek az anyagi és politikai háttere a szervezet által biztosított. A programok egyben közös ünnepet is jelentenek az alapszervezeteink számára, amely rendezvényeknek közösség-összekovácsoló és -megtartó ereje van.

– Talán mára a KMKSZ az egyik legnagyobb olyan szervezet Kárpátalján, amelynek kiépített infrastruktúrája van, ennek köszönhetően az egész Kárpátalját lefedi.

– Azt nem tudom, hogy Kárpátalján más civil szervezeteknek, esetleg szervezői irodáknak milyen kiépített infrastruktúrájuk van. A mi szervezetünk arra rendezkedett be, hogy Ungvártól Kőrösmezőig tudjon rendezvényeket szervezni. Rendelkezünk sátrakkal, főző­edényekkel, hangosítással, mobil színpaddal és egyéb rendezvényhez szükséges kellékekkel ahhoz, hogy Kárpátalja bármely járásában megvalósíthassunk kulturális programokat.

– Ha már említette a civil szervezeteket… Együttműködnek-e más szervezetekkel, egyházakkal?

– Folyamatosan együttműködünk kárpátaljai civil szervezetekkel. Például Beregszászban a március 15-ei rendezvény megszervezése úgy működik, hogy kapcsolatban vagyunk a főiskolával, a városházával, az UMDSZ-szel, a járási adminisztrációval és a történelmi egyházak képviselőivel. Sokszor településtől és rendezvénytől is függ, hogy kinek milyen a programja, és kivel tudunk együttműködni. De mi az együttműködéstől soha nem zárkózunk el. Nagyon jó kapcsolatban vagyunk a szervezetekkel, az egyházakról pedig azt gondolom, hogy a magyar kultúra mellett a keresztény értékrendet is képviseljük, hiszen a történelmi egyházak képviselőit mindig meghívjuk a rendezvényeinkre.

– Volt-e olyan rendezvény az elmúlt hat évben, amely nagy falatnak tűnt?

– Kettébontanám ezt a kérdést. Volt olyan rendezvény, amely számomra is meglepetés volt. Inkább a Felső-Tisza-vidéken volt olyan érzésem, hogy valószínűleg nem fogjuk tudni megszervezni a rendezvényt, mert lehet, hogy nem lesz közönség. Hiszen egy rendezvénynek a közönség az egyik alapja: vihetünk mi oda bármit és bárkit, ha nincs közönség, a rendezvény gyakorlatilag megbukott. Sokszor, amikor azt gondolod, hogy itt most nem lesz közönség és érdeklődés, mégis eljönnek, és azok a gyerekek, akik vegyes házasságból származnak, ők is büszkén éneklik el a magyar nótát, vagy egy öreg bácsi, aki elmond a rendezvény után egy magyar verset – ezek mind-mind pozitív töltéseket adnak. Minden rendezvény más. Sok olyan rendezvényünk van, amely évente több ezer embert mozgat meg. Például a Mezőgecsei Nemzetközi Böllérverseny, vagy a tiszaújlaki Turul-ünnepség, illetve a Magyarok Kenyere, ahol meg kell szervezni, hogy a mintegy 1200-1300 gazda által összegyűjtött búza oda kerüljön, ahova kell. Itt együttműködünk a Pro Agricultura Carpatika alapítvánnyal. Szintén kiemelkedő programunk a Kárpátaljai Magyar Könnyűzenei Találkozó, melyre sok ismert együttest is meghívunk: volt már nálunk a Balkan Fanatik, a Beatrice, az Edda, tavaly pedig az Omega, amely először lépett fel Ukrajnában. Ezek mind rengeteg, nagyon aprólékos, részletekbe menő szervezést igényelnek. Egy ember azonban ezt képtelen elvégezni, kell egy közösség, egy apparátus, akivel együtt végezzük ezt a munkát. Vannak olyan programjaink, amelyek nem szokványosak, s azért több kihívással is járnak, de minden rendezvénynek megvan a saját szépsége.

– Hogyan érintette, amikor megtudta, hogy aktív munkájáért komoly magyar állami kitüntetésben részesül?

– Bevallom őszintén, nagyon meglepődtem, amikor felhívtak a konzulátus munkatársai, hogy jelöltek egy ilyen elismerésre. Hatalmas nagy megtiszteltetésnek tartom, hisz kitüntetést idősebb korban szoktak adni. Örültem annak, hogy a munkámra valamilyen szinten felfigyeltek. Ettől függetlenül azt gondolom, a többi kitüntetett nevében is mondhatom, hogy mi a munkánkat egyébként is végezzük, ha csak öt év múlva  vagy egyáltalán nem kaptuk volna meg, akkor sem végeztük volna kevesebb lendülettel. Egy ilyen kitüntetés megerősített abban, hogy amit csinálok, azt jól csinálom, és egy további lendületet ad ahhoz, hogy ugyanígy próbáljam a munkámat a továbbiakban is folytatni.

– Mi motiválja a nehezebb időkben?

– Ha az ember elvállalt egy munkát, akkor azt a legjobb tehetsége szerint kell csinálni. Azt gondolom, hogy egy olyan szervezetet képviselek, amelytől az emberek elvárják, hogy minőségi, színvonalas programot kapjanak. Vannak az embernek nehezebb és vannak könnyebb napjai. Vannak nehezebb és vannak könnyebb rendezvények. Nincs olyan rendezvény, hogy teljesen hiba nélkül lezajlodjon. De ha azt látom az embereken, hogy megkapták, amit vártak, és jövőre is vissza szeretnének látogatni a rendezvényre, akkor megérte az én munkám.

(Váradi Enikő/Kárpátalja hetilap)