WHO: Európa a „megbékélés” szakaszába lép a koronavírussal

WHO: Európa a „megbékélés” szakaszába lép a koronavírussal

16:39 Február 4, 2022

Közélet 1713 2 хвилини

Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének igazgatója kijelentette, a kontinens hamarosan a koronavírus világjárvány újabb, a „hosszú nyugalmi időszak” szakaszába léphet, számolt be a BBC, közölte az Ukrinform.

„Ezt a magas szintű védelemmel rendelkező időszakot „fegyverszünetnek” kell tekinteni, amely elhozza számunkra a régóta várt békét” – mondta Kluge egy sajtótájékoztatón. Egyben hozzátette: ennek oka a magas szintű vakcináció, a téli időszak vége és az Omicron enyhébb következményei.

A sajtó megjegyezte, ezt a kijelentést annak kapcsán tette, hogy számos ország döntött úgy, hogy eltörli a karantén korlátozásokat. Dánia volt az első ország az EU-ban, amely feloldott minden intézkedést, beleértve a maszk viselését. Hasonló kijelentéseket tett Svédország és Norvégia kormánya is. Svédország február 9-től eltöröl minden korlátozást, jelentette be Magdalena Anderson svéd miniszterelnök. „A járvány még nem ért véget, de egy teljesen új szakaszba lépünk”, kommentálta a döntést a svéd kormányfő.  

A WHO európai irodája nevében Kluge kijelentette, az európai országoknak folytatniuk kell az oltási és tesztelési kampányt. Hozzátette: a múlt héten 12 millió koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Európában, ami abszolút rekord a járvány kezdete óta. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kórházi kezelést igénylők számában nincs ugrásszerű növekedés.

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei