A beregszászi színtársulat a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján

A beregszászi színtársulat a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján

17:46 Június 30, 2022

Közélet 2949 4 хвилини

Українська

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház az Oleh Melnyicsuk rendezte Forráspont c. darabbal léptek fel a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján.

Az emberiség megosztottsága, kategóriákba sorolása örök téma. Férfiak és nők, szegények és gazdagok, fiatalok és idősek – ezt a feloldhatatlannak látszó megosztottságot mutatja be a beregszászi színház a Forráspont c. darabjában.

„A beregszászi színház a kezdetektől résztvevője, tagja a Kisvárdai Színházi Fesztiválnak. Éppen ezért öröm számunkra, hogy ebben az ínséges, hadiállapottal terhelt időszakban is el tudtunk jönni a rendezvényre Oleh Melnyicsuk rendező munkájával, a Forráspont című előadásunkkal” – hangsúlyozta Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház megbízott igazgatója. „Külön öröm a társulat számára, hogy előadásunkkal a fesztivál versenyprogramján is részt vehetünk” – tette hozzá.

Az előadás során a nézők egyfajta tükörben láthatták mindennapi küzdelmeiket önmagukkal és egymással. A történet a következő: két kisgyerek összeverekedésének okán az áldozat szülei meghívják a másik gyermek szüleit lakásukba, hogy tisztázzák a dolgokat. A helyzet azonban bonyolódik, hiszen előtörnek a konfliktusok mind az egyszemélyes viták, mind a házastársi viták folytán, s előkerül az egyén magából kivetkőzött állati énje. És felmerül a kérdés, hogy az éveken át gyülemlő belső elfojtottságokból keletkező dühkitöréseket követően van-e visszaút? Lehet-e újrakezdeni, tovább folytatni?

„Az előadás egy-egy pontján előbukkannak azok a hétköznapi életszituációk, hogy a mutatott világ mögött mennyire foglalkozunk egymással, mennyire látjuk meg egymásban az esendőséget, mennyire tudunk valóban embernek megmaradni a másikkal szemben” – fogalmazott az előadással kapcsolatban Fornosi D. Júlia, a társulat színésznője.

A beregszászi színház kiváló példa a kitartásra, a társulat ugyanis megmutatta, hogyan lehet a semmiből, anyagi nehézségek ellenére, hittel és kitartással felépíteni egy olyan színházat, amely három évtized alatt számos díjat nyert hazai és nemzetközi porondokon egyaránt. Emellett olyan művészeket nevelt ki, akik a magyar nemzet legnagyobb színházában is megállják a helyüket.

„Mi a Nemzeti Színházban is a beregszásziak vagyunk. Erre mindig is büszkék voltunk és  büszkék is kell, hogy legyünk!” – fogalmazott Vidnyánszky Attila, a beregszászi magyar színház alapító főrendezője, a Nemzeti Színház igazgatója.

A beregszászi színház három évtizedes működésének köszönhetően Kárpátalján kinevelődött egy színházkedvelő közönség, megteremtődött a magyar színházi kultúra és a színház iránti igény. Ez idáig már több mint húsz ország közönsége előtt léptek fel és vitték hírét a kárpátaljai magyarságnak arról, hogy a nehéz körülmények között nemcsak élni, de fejlődni is képesek.

„Bízunk abban, hogy a hadiállapot alatt is további színházi fesztiválokon tudunk majd részt venni, de leginkább azt szeretnénk, ha békeidőben építhetnék tovább a színház szakmai kapcsolatainkat” – fogalmazott Sin Edina.

(TV21Ungvár/K. K., Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei