Zajlanak a KMKSZ-alapszervezeti közgyűlések

Zajlanak a KMKSZ-alapszervezeti közgyűlések

15:54 Március 19, 2025

Közélet 806 9 хвилин

Українська

A múlt héten a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezetei közgyűléseket tartottak, amelyeken a magyar közösség szolgálatában végzett munkáról számoltak be.

A felső-Tisza-vidéki Rahón a Magyarok Házában a közgyűlés előtt a helyi magyar iskola tanulói színvonalas és megható előadással kedveskedtek a szép számban összegyűlt közönségnek. Köszönet érte a gyerekeknek és a felkészítő tanároknak!

Az előadást követően került sor a KMKSZ Rahói Alapszervezetének közgyűlésére. A résztvevőket online köszöntötte a szervezet elnöke, majd az elmúlt évi munkáról Brána Erika ügyvezető alelnök tartott rövid beszámolót.

Terebesfejérpatakon a közgyűlés az 1848–49-es szabadságharcnak szentelt ünnepi megemlékezéssel kezdődött a parókia épületében. Bár a magyar szóval most még küszködtek a megjelentek és a gyerekek, de reményre ad okot, hogy a településen immár működik a Frangepán-óvoda, valamint a vasárnapi iskolában 14 gyerek vesz részt magyar oktatásban. Így 46 gyermek próbál visszatalálni a magyar gyökerekhez – hangzott el Vadas Mária alapszervezeti elnök beszámolójában.

Mindkét közgyűlésen jelen volt Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, aki megköszönte a ’48-as megemlékezés előadásának felemelő élményét, és arra kérte a tagságot, hogy értékeiket tartsák meg, tiszteljék egymás kultúráját, hagyományait, mert így válik ez a vidék egy sokszínű csokorrá.

Salánkon március 15-én, a tájház II. Rákóczi Ferenc korát megidéző termében tartották meg a KMKSZ-alapszervezet közgyűlését.

A rendezvény kezdetén Kalanics Éva alapszervezeti elnök nemzeti ünnepünk kapcsán megemlékezett a márciusi ifjakról, majd a Salánki Mikes Kelemen Középiskola tanulói rövid ünnepi műsor keretében idézték fel a forradalmat, fellépésük után pedig az elnök rátért az alapszervezet életére. Kifejtette, hogy 2023-ban 580 főt számlált az alapszervezet, jelenleg pedig 574 tagja van. Az elmúlt évben is folytatódott a rászoruló betegek támogatása, illetve az oktatási-nevelési támogatás. Júliusban, a Múzeumok Éjszakáján a Salánki Tájház is fogadta az érdeklődőket, akik szép számban keresték fel az intézményt. A sztálinizmus áldozatairól is megemlékeztek, karácsony előtt pedig 70 ajándékcsomagot osztottak szét az iskolások között, s nagyon örültek a gyermekek örömének.

Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke ugyancsak a nemzeti ünnepről való megemlékezéssel kezdte beszédét. Ezt követően áttért a jelenlegi politikai helyzetre. A KMKSZ tevékenységéről szólva kifejtette, hogy a Szövetség folytatja az alapító elnök, Fodó Sándor által megkezdett munkát, összefogja a kárpátaljai magyarságot, Magyarország pedig ebben továbbra is segít bennünket.

Kudron Zoltán beszéde után Kalanics Éva vette vissza a szót. Kifejtette, hogy tervezik a tájház melléképületének a felújítását, ahol megnyílhatna az alapszervezet irodája. Végezetül pedig a középszintű szervezet elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy ez év április 11-én Salánkon fog előadást tartani a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház.

Badalóban az 1848-as megemlékezést követően került sor a helyi KMKSZ-alapszervezet közgyűlésére a Petőfi Sándor Kulturális Központ dísztermében.

Jakab Lajos elnök ismertette a közgyűlésen az elmúlt év legfontosabb eseményeit és eredményeit. Elmondása szerint a KMKSZ Badalói Alapszervezetének létszáma 300 fő körül mozog, és idén 7 új taggal bővült. A szervezet az elmúlt évben számos fontos eseményen vett részt és szervezett megemlékezéseket. Június 4-én a trianoni békediktátum évfordulóján tisztelegtek az áldozatok előtt, valamint emléktáblát állítottak Keresztyén Balázs irodalmár és helytörténész tiszteletére. A Magyarok Kenyere programhoz 11 helyi gazda csatlakozott, akik közel fél tonna búzával segítették a nagydobronyi gyermek­otthont. November harmadik vasárnapján a sztálini elhurcoltak áldozataira emlékeztek, január elsején hagyományosan méltatták Petőfi Sándor születésének évfordulóját, majd a magyar kultúra napján tartottak lélekemelő rendezvényt.

A halábori KMKSZ-alapszervezet a Fedák Sári Közösségi Házban tartotta éves közgyűlését. A magyar kormány támogatásával felújított épület szép számban fogadta a helyi közösség tagjait és a meghívott vendégeket.

Kádár Szilvia, a KMKSZ Halábori Alapszervezetének elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd a helyi kultúra ápolásának jegyében színpadra szólította a Kovács István vezette halábori Tiszavirág tánccsoportot, akik lendületes néptáncbemutatóval színesítették az eseményt.

Ezt követően az elnök részletesen beszámolt a szervezet 2024-es tevékenységéről. Az év folyamán több alkalommal is a gyermekek álltak a rendezvények középpontjában. „Nagyon fontosnak tartjuk a hagyományaink fenntartását és megmaradását. Akik itt maradtunk, mindent megteszünk, hogy ne merüljenek feledésbe” – hangsúlyozta az elnök.

A beszámoló végén Kádár Szilvia megjegyezte, hogy az alapszervezet létszáma jelenleg 210 tag, ami az elmúlt évben két új taggal bővült.

A beregvidéki közgyűléseken részt vett Sin József, a KMKSZ alelnöke és a Beregszászi Középszintű Szervezet elnöke, aki az aktuális világpolitikai és ukrajnai helyzetről tartott tájékoztatást. Kiemelte, hogy a magyar kormány támogatása elengedhetetlen a kárpátaljai magyarság számára, és reményét fejezte ki, hogy ez a segítség a jövőben is folytatódik. Hangsúlyozta, hogy feladatunk nem csupán az identitásunk megőrzése, hanem annak erősítése is. Arra kell törekednünk, hogy azok, akik elhagyták Kárpátalját, visszatérjenek, és Kárpátalja továbbra is a magyar közösség otthona maradjon.

Fornoson a KMKSZ helyi alapszervezetének közgyűlésén Puskás Tamás elnök beszámolt az elmúlt évi munkáról. Elmondta, hogy bár a háború rányomta a bélyegét mindenre, de a kitűzött célokat sikerült megvalósítani. Sikeresen lebonyolították a különböző anyaországi pályázatokat, az egészségügyi támogatást, tanszercsomagokat adtak át az elsősöknek, babacsomagot az újszülöttek családjainak, részt vettek számos kulturális programban, a Magyarok Kenyere programban, adventi kézműves-foglalkozást szerveztek.

Az alapszervezeti elnök beszámolója után Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, a Munkácsi Középszintű Szervezet elnöke ismertette a világ- és geopolitikai helyzetet, elmondta, milyen nehézségekkel kell szembenézniük az itthon maradottaknak, akik küzdenek a szülőföldön való megmaradásért.

Az egyéb kérdések keretében a gyűlésen jelen lévő tagok kérdéseit, javaslatait vitatták meg.

A közgyűlés nemzeti imánk eléneklésével ért véget.

(SJ, LM, DA, KV, PT/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1
A nap hírei