WHO-jelentés: Kína alig tett valamit a járvány eredetének felderítésére

WHO-jelentés: Kína alig tett valamit a járvány eredetének felderítésére

14:39 Február 24, 2021

Közélet 4497 5 хвилин

Українська

Egy belső WHO-dokumentum alapján úgy tűnik, a kínaiak a pandémia első hónapjaiban nem siettek a vírust kutatni, és a hozzájuk érkező szakértőknek is alig adtak át adatokat – olvasható az inforádió honlapján.

Alig jutott új információhoz a vírussal kapcsolatban az a szakértői csoport, amely tavaly július 10. és augusztus 3. közt Kínában járt, sőt, semmilyen írásos dokumentumot nem kaptak kézhez a kínai féltől ott töltött heteik során, írja a The Guardian. A kétoldalas, belső használatra született dokumentum Peter Ben Embarek és csapata korai látogatását írja le, megvilágítva azt, milyen nehézségekbe ütköztek, amikor igyekeztek felgöngyölíteni a történések láncolatát.

A dokumentumot, melyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem kívánt kommentálni, azután tekinthették meg a The Guardian újságírói, hogy az Amerikai Egyesült Államok aggodalmának adott hangot a kínai félnek a vizsgálatban tanúsított segítőkészségével kapcsolatosan. Arra is felszólították az országot, hogy tegye nyilvánossá minden, a járvánnyal kapcsolatos adatát, hogy valódi közreműködő legyen egy átlátható és alapos vizsgálatban.

Előzetesen vizsgálódtak

A tavaly nyári utazás az idén év eleji WHO-missziót megelőzően igyekezett feltárni, hogy mi mindent tudott meg eddig a kínai fél a koronavírus eredetéről. Két hét karantén után tíz napig tartottak a találkozók a releváns szervekkel, köztük a nemzeti egészségügyi bizottsággal, a piacszabályozás állami felügyeletével, a Mezőgazdasági és Vidékügyi Minisztériummal, valamint más ügynökségekkel, beleértve a Vuhani Virológiai Intézetet.

„A kínai kollégákkal folytatott megbeszéléseket és prezentációkat követően úgy tűnik, hogy 2020 januárja óta keveset tettek a Vuhan körüli járványügyi vizsgálatok terén. A szóban elmondott adatok részletesebbek voltak, mint azok, amelyeket a sürgősségi bizottsági üléseken 2020 januárjában bemutattak. Nem készültek PowerPoint-prezentációk, és nem osztottak meg velünk dokumentumokat sem” – írja a jelentés.

Tavaly augusztusban Michael Ryan, a WHO egészségügyi vészhelyzetekkel foglalkozó programjának vezetője a következőket mondta el a nyári látogatás kapcsán: „Fontos, hogy a munka folytatódjon, de számos előzetes tanulmányt is el kell végezni. Kínai kollégáink alaposan megvitatták ezeket szakértői csapatunkkal, reméljük, hogy ezek a kutatások a lehető leghamarabb elkezdődnek.”

Kérték, de nem kapják

A januári WHO-látogatás is megkérdőjelezte a kínai fél együttműködési hajlandóságát, mivel nyers adatok helyett csak összefoglalókat adtak a szakértőknek. Dominic Dwyer ausztrál fertőzőbetegség-szakértő, a csoport egy tagja szerint az anonimizált nyers adatok átadása bevett gyakorlat járványkitörések esetén, a nyers adatok pedig kulcsfontosságúak lehetnek, mivel a kezdeti 174 esetnek csak felét tudták a vuhani vizes piachoz kötni. „Ezért kértük folyamatosan a nyers adatokat. Hogy miért nem kaptuk meg, azt nem tudom kommentálni” – fogalmazott.

Korai adatok kellenek a megértéshez

A WHO egy szóvivője a lapnak eljuttatott közleményben a következőket írta: a szervezet folyamatosan hangsúlyozza a kínai fél felé a legkorábbi időkre visszamenő adatok megértésének lényegességét. Ahogy írta, a nyári látogatás a kínai fél kezdeményezésére történt, majd ősztől kínai és WHO-s szakértők virtuális megbeszélések segítségével már együtt dolgoztak. Ezt követte az év eleji látogatás Vuhanban.

„A járvány kezdeti napjaiban prioritás az életmentés, a betegség megértése és az terjedés megakadályozása. Azt is gondoljuk ugyanakkor, hogy a járvány eredetének megértését már korán el kell kezdeni, amikor bizonyos nyomok könnyebben megtalálhatók” – tette hozzá.

Forrás: The Guardian/infostart.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei