Zelenszkij népszerűsége 20 százalékkal csökkent, de az ukránok 70 százaléka szerint a hadiállapot végéig kell maradnia

Zelenszkij népszerűsége 20 százalékkal csökkent, de az ukránok 70 százaléka szerint a hadiállapot végéig kell maradnia

14:25 Június 18, 2024

Közélet 960 3 хвилини

Українська

Volodimir Zelenszkij elnök népszerűsége tavaly szeptember óta 20%-kal csökkent, de az ukránok 70%-a úgy véli, hogy a hadiállapot végéig kell maradnia az államfői posztján, és csak 22% nem értett egyet ezzel – derült ki a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) frissen végzett felméréséből, számolt be hétfőn az informator.ua hírportál.

A felmérés szerint a lakóhely szerinti régiótól függően a válaszadók 65-74%-a ért egyet azzal, hogy Zelenszkijnek maradnia kell, vagyis az ukránok túlnyomó többsége nem kérdőjelezi meg az elnök legitimitását. Az ukránok több mint fele ráadásul helyesli a hivatalban lévő állami vezető tevékenységét.

Az ukránok többsége (58%) ugyanakkor egyetért azzal az állítással, hogy az ukrán kormánynak nem szabad kompromisszumokat kötnie a tárgyalásokon. További 30% úgy gondolja, hogy Ukrajna addig folytatja a küzdelmet, amíg szükséges.

Zelenszkij tavaly szeptember óta népszerűségének több mint 20%-át veszítette el az állampolgárok körében. Jelenleg az ukránok 56%-a helyesli tevékenységét, 2023 szeptemberében az arány 77% volt.

Ugyanakkor az államfőt csodálók aránya csökkenni látszik, a 2022 júliusi 33%-ról a mostani 8%-ra. Általánosságban azonban az ukránok többsége, 69% semleges-pozitív hozzáállással viszonyul hozzá.

Az ukránok fele úgy véli, hogy Zelenszkij elnöksége öt éve alatt nem váltotta be a legtöbb választás előtti ígéretét. A válaszadók 50%-a ezt a „becstelen és korrupt emberek” jelenlétének tulajdonította az elnöki csapatban. Az ukránok 32%-a vélte úgy, hogy ezt a hozzáértő emberek hiánya akadályozza.

Az ukránok csaknem fele (43%) gondolja úgy, hogy a demokrácia helyzete Ukrajnában rosszabbodott Zelenszkij elnökségének évei alatt. Közülük 28% meg van győződve arról, hogy ez azért történt, mert a kormány igyekezett megnyirbálni az állampolgárok jogait és szabadságait. Vannak azonban olyan ukránok is, akik úgy vélik, hogy a demokrácia helyzete javult az elmúlt öt évben.

A felmérést a KMISZ május 26. és június 1. között végzte a Mobilize projekt keretében. A kutatásban 2011 felnőtt válaszadó vett részt az Ukrajna által ellenőrzött régióiból.

(vb/informator.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei