Soha vissza nem tértek: Csap az 1944-es elhurcoltakra emlékezett

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Csapi Alapszervezete november 23-án délután tartotta idei megemlékezését az 1944-ben kezdődő tragikus eseményekre emlékezve. Akkor a helyi magyar lakosokat – sok ezer sorstársukkal együtt – „málenkij robot” ürügyén hurcolták el, valójában azonban a Gulág haláltáboraiba vitték őket, ahonnan legtöbben soha nem térhettek vissza. A hagyományosan a helyi temetőben felállított emlékműnél megrendezett megemlékezésen részt vett dr. Papp Ferenc, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja is.

Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének és Csapi Alapszervezetének elnöke felidézte a 81 évvel ezelőtti eseményeket és kiemelte: fontos emlékeztetni a ma élőket, a mai fiatalokat, hogy milyen szörnyű tud lenni, amikor egy-egy nép a másik nép ellen fordul és kollektív bűnösség vádjával ítél meg népeket, vagy népcsoportokat.

– Idén 81 éve, hogy a kárpátaljai magyarság legnagyobb sorstragédiája megtörtént. Azóta a kárpátaljai magyarság hol csendesen, hol egy kicsit „hangosabban”, de megemlékezik a sztálinizmus áldozatairól, akiket 1944-ben Erzsébet-napkor kezdtek el lágerekbe gyűjteni. Azokat a magyar és német férfiakat a sztálini rezsim meg akarta alázni, tönkre akarta tenni. Több mint 40 ezer embert deportált a Gulágra, akiket éhen, szomjan, betegen hajtottak gyakorlatilag egészen Szibériáig. Több mint 10 ezer embert vesztett el a kárpátaljai magyarság, 10 ezer apát, férjet, gyermeket! Erre emlékszünk ilyenkor itt, Kárpátalján, nemcsak a szolyvai központi emlékhelyen, hanem gyakorlatilag minden magyarlakta településen, hiszen ebben az elhurcolásban minden település érintett volt egy-egy kivétellel. Az ungvári járási Gálocsból nem vittek el férfiakat, ott a polgármester értesítette őket, ezért ő vált ennek az üldöztetésnek a mártírjává.

Mi nagyon sokáig úgy gondoltuk, hogy csak emlékeinkben él majd az a szörnyűség, amit egy-egy nemzet a másikkal tenni tud. Soha nem gondoltuk volna, hogy a mi életünkben is lesz egy olyan szakasz, amikor sokan elveszítik családtagjaikat, akik a távolban ragadnak. Minden évben összehívjuk itt a csapi magyarságot, hogy arra a 37 helyi magyar férfira emlékezzünk, akik soha nem tértek vissza abból a „háromnapos” munkaszolgálatból, amelyre elhurcolták őket. Ennél sokkal több család volt érintett Csapon, mert sokan hazajöttek, majd később különböző betegségekben itthon vesztették életüket, nagyon sokan lelkileg mentek tönkre az átélt traumákban. Erre az időszakra emlékezünk és emlékeztetünk mindenkit, mert ennek soha nem szabad megismétlődnie! Azt gondolom, amíg magyar él itt, Kárpátalján, erre a sorstragédiára mindig emlékezni fogunk – zárta gondolatait az elnök asszony.

Lizák Renáta felkészítő tanár közreműködésével Somogyi Milán és Orbán István, a Csapi Széchenyi István Líceum 10. osztályos tanulóinak előadásában hangzott el a Levél a táborból és Ősz a Gulágon.

Baksa Dávid csapi református lelkipásztor a Zsoltárok könyvéből olvasott fel egy igeszakaszt, ami egy elcsüggedt ember imádsága.

– Egy olyan helyszínen vagyunk, ahol sokszor elfognak az érzelmek bennünket, régi szép emlékek öntenek el mindazokat illetően, akik egykoron mellettünk voltak. De amikor itt megállunk a temető csöndjében, azok a pillanatok is előjönnek, amelyek a személyes életünkben, vagy népünk életében törést okoztak. Az emlékezést előretekintés is kell, hogy jellemezze – mondta áldást kérve a megjelentekre és hozzátartozóikra.

Thurzó Péter római katolikus plébános az áldozatok előtt tisztelgőkhöz szólva megjegyezte, hogy egy temetőnyi halott emlékművénél csak egy lehajtott fővel elmondott imádság a helyénvaló.

– Ha elhallgatunk, a messzi távolból a szívünkben szinte halljuk a fegyverek ropogását. Ha elhalkul a csata zaja, érezzük mindazt, amit a szívükben hordtak ők, emberi jajok, sóhajok, hörgés és néma csend üli meg lelkünket. Közénk tartoztak, községünk lakói voltak, akiknek nem jelölte sírját kereszt. A közösség felállította ezt az emléktáblát, hogy legyen hol meggyújtani a távoli sír helyett az emlékezés mécsesét, letenni a tisztelet virágát. Mi most adósságot igyekszünk törleszteni – jegyezte meg, és imádkozott a távolban eltemetett testvérek lelki nyugalmáért.

A KMKSZ Csapi Nyugdíjasklubja kórusának előadásában Egy magyar katona fohásza című dal hangzott el, végezetül a jelenlévők elhelyezték a koszorúkat és virágcsokrokat, majd meggyújtották az emlékezés mécseseit.

(Rehó Viktória/Kárpátalja hetilap)